Azok a receptorok, melyekkel az illatokat érezzük, az orrmelléküregben lévő szaglóhámban vannak. Egyszerű lélegzés során ide nagyon kevés levegő jut, így a szagokat inkább csak mélyebb levegővételek esetén érezzük. Ezért hasznos a tudatos, odafigyelő szaglásnál a mélyebb, gyakori szippantás, mert ebben az esetben a levegő leginkább az orrüreget járja át, a légutak további részébe nem kerül; ez kifejezetten a szaglást szolgálja. Illatanyagok azonban nemcsak egyenes úton, az orrüreg bejáratán keresztül, hanem belülről, a szájüregből is érkeznek, a garaton át. Ezért van az, hogy aki pl. italt kóstol, az nemcsak beleszagol a pohárba, hanem a száját résnyire nyitva azon keresztül is "beleszagol" a pohárba, tehát az orron és a szájon át szippant be levegőt egyszerre. Így sokkal több helyen, nagyobb felületen érezzük az illatokat. Ha az ital jellege megengedi (tömény alkoholoknál nehéz megcsinálni, mert ezzel a módszerrel inkább megfulladunk egy whisk(e)y vagy pálinka esetén például), a fejet egy kicsit előredöntve a kortyon levegőt szívhatunk keresztül, így megnövelve a levegőnek az itallal érintkező felületét, és ezzel együtt az illatokat is jobban felszabadítja. Azért vigyázni kell, hogy ne tüdőből szívjuk a levegőt, hanem csak a száj összehúzásával - (ex)cigisek gyakorlottak ebben - szürcsölgessünk, különben prüszkölős-köpködős lesz a kóstolás. Az illatanyagok, amikre leggyakrabban odafigyelünk, a táplálékunkból származnak. De természetesen nem csak üzemanyagot veszünk magunkhoz az ételeinkkel-italainkkal, hanem élvezkedünk!! � Ezért nagyon fontos megtanulni a helyes szaglást, mert akkor nagyobb öröm van a kóstolásban. Javaslom, hogy amikor italt szagolsz, akkor ne dugd bele az orrodat a pohárba, hanem a pohár szájától néhány centi távolságra fékezz le, és ott kezdd a szaglást/felderítést. Főként alkoholos italoknál ennek a lényeges összetevőnek illatfedő hatása van, ha nagyon közelről ismerkedsz vele, akkor inkább a szesz szúrós, égető érzetével fogsz találkozni és nem a többi illatösszetevővel.

Talán nem számít nagy újdonságnak, hogy az ételeknek és italoknak, melyekeket elfogyasztunk, a legalapvetőbb tulajdonságát, vagyis az ízét a nyelvünkkel érezzük. Ezek azok az ízek, melyet minden nap többször érzünk, a sós, édes, savanyú és keserű. Létezik egy ötödik alapíz is, az umami, amit azokban a ételekben érezhetünk, melyek magas fehérjetartalommal bírnak, van bennük természetes vagy hozzáadott nátrium glutamát. Ilyenek a húsok, halak, sajtok. Sőt, amíg brit tudósok lesznek a világon, újabb és újabb alapízeket fognak felfedezni, így ma már hétnél tartunk, de ez már csak kutatócsoportok egymásra licitálása talán..

Az alapízekkel általában egymással kombinálva találkozunk, mint pl. egy lekvár esetében, ami egyszerre édes és savanyú, emellett az is jó, ha arra a gyümölcsre vagy éppen zöldségre is rátalálunk az egyéb ízek mellett, amiből készült. És itt érkeztünk el máris ahhoz a fontos ponthoz, hogy már egy lekvárnál is látható, hogy mennyi ízt rejthet egy ilyen egyszerű készítmény..Például egy hagymalekvár esetén a hagymaíz viszonylag könnyen beazonosítható, de hogy az édességet és a fűszerességet mi adja, az már egy elmélyültebb, odafigyelőbb kóstolást igényel. Ha vajjal készült, akkor a tejszínes krémesség is felfedezhető, ha jó minőségű barnacukorral édesítették, akkor a melaszos karamell is felüti a fejét az ízek között, ha került bele kevés szegfűszeg, babérlevél, vörösbor, akkor ezek mind ott lesznek az ízkavalkád közepén, csak éppen az egyik erősebben, a másik gyengébben fog érződni. Egy egyszerű hagymalekvárról beszélünk, és máris milyen sok, ízképet befolyásoló elem került szóba! 

Manapság nagyon népszerűek a különböző gasztronómiai fesztiválok, ahol sok lehetőség van borokat, pálinkákat, ételeket, csokoládékat, sok-sok finomságot kóstolni, és egyre többen fedezik fel az ízek jelentőségét a saját életükben. És minél többször kóstolunk odafigyelve, annál jobban kihegyeződnek az érzékeink és sokkal jobban fogjuk érezni az ízeket. De nem kell fesztiválra mennünk ahhoz, hogy elkezdjük  a tudatos kóstolást. Elég, ha például veszünk egy teljesen átlagos minőségű vizes zsemlét a közértben, és veszünk mellé egy jó péknél (nem a nagy franchise-okra gondolok, hanem az igazi, jó minőségű pékárut előállító kis pékségekre, amikből Budapesten már szerencsére egyre több van, vidéken sajnos kevésbé..) egy valódi zsömlét, és megjelenésük, roppanósságuk, bélzetük, illatuk, állaguk, ízük alapján összekóstoljuk őket. Nagyon nagy különbséget fogunk érezni, és pont ez adja az élmény-faktort! A különbözőségek felfedezése.

Én ezért szeretem ezt az ízlelősdit, mert ha már amúgy is eszünk és iszunk, akkor miért ne csináljuk ezt úgy, hogy egyre nagyobb örömet okozzon!? Az a jó az ízlelés gyakorlásában, hogy minél többet és többször csinálod, annál gyakorlottabb leszel, és szép lassan eljutsz oda, hogy igényesebb is, és gondosabban fogod megválogatni, hogy mit eszel-iszol..